Öt csemadokos kapott magas magyar állami kitüntetést nemzeti ünnepünk alkalmából

Öt csemadokos kapott magas magyar állami kitüntetést nemzeti ünnepünk alkalmából

Földváry Terézia, Kovács László, Méry Margit, Rózsa Ernő és Urbán Aladár a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehették át Budapesten, illetve Pozsonyban.

Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén Czimbalomosné Molnár Éva nagykövet adta át a kitüntetéseket az államfő megbízásából. Czimbalmosné Molnár Éva beszédében kifejtette: már hagyománnyá vált, hogy a követség épületében adják át a kitüntetéseket, azoknak a személyiségeknek, akik nagyot alkottak, akik a közösségért dolgoznak. Az ő személyükön keresztül az egész közösséget éri megtiszteltetés a díjak kapcsán.

Méry Margit 1961–1983 között volt a Csemadok KB néprajzi szakelőadója, 1983–1993-ban a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének munkatársa, 1988–2006 között a Szlovák Rádió Magyar Adása számára szerkesztett néprajzi műsorokat. Elsősorban a szlovákiai magyar népviseletek feltérképezésében és bemutatásában ért el jelentős eredményeket.  Érdemei az önkéntes gyűjtőmozgalom szervezésében, koordinálásában ugyancsak jelentősek. Rendszeresen rendezett néprajzi kiállításokat (a gombaszögi és a zselízi fesztiválokon). 1985-től a Magyar Néprajzi Társaság külföldi levelező tagja.

Rózsa Ernő fiatal korától kezdve aktív tagja a Csemadoknak. Az 1968-as reformkezdeményezések során részt vett a nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozásában. 1968-ban, a Csemadok Galántai Területi Választmány konferenciáján elfogadott nyilatkozat miatt mindennemű társadalmi és politikai tevékenységtől megfosztják. 20 évig rendőri felügyelet alatt él. 1989-ben rehabilitálják. Társaival együtt megalapítja Galántán a Magyarok Fórumát. A rendszerváltozás után bekapcsolódott a szlovákiai magyar politikai életbe, 1990 és 1998 között az Együttélés parlamenti képviselője volt. A törvényhozásban jogvédelemmel kapcsolatos munkát folytatott. Közéleti tevékenységéért 2008-ban a Magyar Közösség Pártja Emlékplakettjével köszöntötték, majd 2012-ben Csemadok életműdíjjal tüntették ki. Tagja volt a Csemadok országos Tanácsának, az országos elnökségnek,  elnöke az orságos ellenőrző bizottságnak, alelnöke volt a galántai területi választmánynak, jelenleg az Csemadok Országos Elnökségének tiszteletbeli tagja.

Kovács László 1964-től Csemadok-tag, a csallóközcsütörtöki helyi szervezetben tevékenykedett 1970-ig. Színjátszó kört vezet és a helyi könyvtár vezetője.1971-től a zsérei alapszervezet tagja, majd elnöke. Színjátszó csoportot vezet, irodalmi összeállításokat készít, irodalmi, nyelvészeti és történelmi ismeretterjesztő előadásokat tart. 1972-től a nyitrai járási elnökség tagja. 1978-tól a Csemadok Egyházgellei Alapszervezetének elnöke, a dunaszerdahelyi járási irodalmi bizottságának vezetője. A 80-as években a Csemadok KB nyelvi szakbizottságában dolgozik. 1991-től 1993-ig a dunaszerdahelyi járási választmány vezetője. Ezt követően egy ideig a járási választmány tagja, majd az egyházgellei helyi szervezetben tevékenykedik. 2015-ben Csemadok Életmű Díjjal tüntették ki.

Urbán Aladár a  Palóc Társaságnak a megalakulásától /1989/ elnöke, valamint további felvidéki és magyarországi civil szervezetek munkájának segítője. Harminc éven át volt a Csemadok Ipolyvarbói Alapszervezetének elnöke, a nagykürtösi területi választmány tagja, egy választási időszakon át országos alelnök. Számos helyi, regionális és országos esemény szervezője. A Menyecske kórus fesztivál sikereinek kovácsa. A Palóc Művelődési Klub értékes és sokszínű kulturális műsorainak szervezője, szerkesztője. Országbíró napok, emléknapok, versenyek és táborok szervezője. Urbán Aladár március 14-én Budapesten  Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől vehette át akitüntetést Földváry Terézia, Sárosfa község polgármestere A polgármester aktív tagja a Csemadoknak, évek óta ő vezeti a sárosfai alapszervezetet, a dunaszerdahelyi területi választmány alelnöke, valamint tagja a Csemadok Országos Tanácsának is. Sárosfa polgármestereként őrzi és ápolja a falu híres szülötte Bittó István, Magyarország egykori miniszterelnöke hagyatékát. Bittó Pozsony vármegye alispánja és országgyűlési képviselő is volt, aki a szabadságharc alatt bujdosni kényszerült tevékenysége miatt. Sírja a falu temetőjében  található.

 

A kitüntetetteknek gratulálunk.