Bárdos Gábor

2017.03.12 17:26

1953-ban született. Tizenéves korában kapcsolódott be a Csemadok Szenci Alapszervezetének a munkájába és a Szenci Molnár Albert Napok körül szorgoskodott. Műsorvezetőként klubesteket, koncerteket, előadásokat szervezett. Nyitrán a főiskolai kollégiumi rádió magyar nyelvű adását szerkesztette. A katonaság után Pozsonyba, a Csemadok Központi Bizottságának  szervezési osztályra került. 1985-ben a somorjai kultúrház igazgatója lett.

1988-tól 1995-ig ismét a Csemadokban dolgozott. Titkárságvezetője, művészeti titkára, országos titkára volt a Szövetségnek. A zselízi és a gombaszögi fesztiválok, a Jókai Napok és más rendezvények szervezését is irányította. Ezt követően, feladva munkahelyét, Somorján kezdett tanítani. Ekkor sem szakította meg kapcsolatát a Csemadokkal, hiszen aktívan tevékenykedett a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi  Választmányában és a Gyurcsó Alapítványban. Alelnöke és több éven át elnökségi tagja volt a választmánynak.

Somorján a helyi szervezet vezetőségi tagja. Hivatalvezetőként, alpolgármesterként és jelenleg polgármesterként is aktívan segíti munkánkat. A Duna Menti Tavasz járási versenyének házigazdája és a helyi kultúra aktív támogatója.