Miért is lettem Csemadok tag? Egyszer egy bölcs görög filozófus mondta, hogy minden dolog mértéke az ember! Ezt a gondolatát arra alapozta, hogy egy ember születésével vagy halálával világok jönnek létre vagy szűnnek meg.
Közösségként és egyénként is kötelességünk, küldetésünk megőrizni, hétköznapjaink részévé tenni mindazt, amit embertársaink, nemzettársaink, elődeink létrehoztak a kultúra bármely szakterületén. Mivel ezek az értékek jelentik a múltunkat, jelenünket és megalapozzák a jövőnket is. Egyéni döntések hosszú sora vezet kultúránk fennmaradásához. Sokszor a szabadidőnkből szakítunk ki egy részt, hogy a közösség érdekeiben cselekedjünk.
Most amikor megmaradásunk a tét, még inkább fontos, hogy óvjuk és védjük kultúránkat. Mivel, ha egy népet, vagy bármely embercsoportot meg akarnak fosztani önazonosságától, akkor először kultúrájától fosztják meg, hiszen a leépülés ezt követően már óhatatlanul bekövetkezik.
Kultúránk nemzeti örökségünk és életünk fontos részévé kell hogy váljon, amiről önként nem mondhatunk le. Mi magunk vagyunk a magyar kultúra mércéje és mértéke. Értékeink bennünk születnek meg, általunk maradnak meg értékekké.
Örömmel tölt el, az a tény, hogy több tízezer felvidéki magyar ember érzi kötelességének és szívügyének, hogy közösségként védje a magyar kultúra érdekeit.
Én is ezért lettem Csemadok tag!
Csirmaz Miklós