2015. december 9-én, életének 80. évében elhunyt Sipos Béla.

 2015. december 9-én, életének 80. évében elhunyt Sipos Béla.

Iskén született 1936. március 9-én. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd Vajánban folytatta. A rozsnyói Pedagógia Középiskolán tanítói oklevelet szerzett, majd tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkara magyar-történelem szakának elvégzésével fejezte be. 1959-től a nagyfödémesi általános iskola tanítója volt, emellett tevékenyen részt vett a Csemadok munkájában, többek között a Kodály Napok  létrehozásában is. 1964 és 1991 között a galántai
Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatói tisztét töltötte be. 1968 és 2002 között a Csemadok Galántai Járási Bizottsága illetve a Csemadok Galántai Területi Választmányának elnöke és a Csemadok Központi Bizottságának, illetve a Csemadok Országos Tanácsának tagja volt. Munkásságával jelentős mértékben hozzájárult a Csemadok tevékenységéhez, amelynek elismeréseként 2011-ben megkapta a Csemadok Életmű Díj kitüntetést.

 

Sipos Bélát 2015. december 12-én (szombaton) helyezik majd örök nyugalomra a felszőszeli-i temetőben.


Emlékét megőrizzük.