65 - Brogyányi Mihály, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának tagja (261)

65 - Brogyányi Mihály, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának tagja (261)

Mit jelent számomra a Csemadok? Közösséget, nagy családot, olyan közeget ahol otthon érzem magam.

Fiatalemberként eljutottam abba a korba, mikor önállósulnom kellett.  Nagyszüleim eltávoztak az élők sorából, egykori iskolatársaimmal, gyerekkori barátaimmal is fellazultak a kapcsolatok és Pozsonyban, ahol élek, mindig kevesebb magyar szót hallottam magam körül. Tudatosan kezdtem keresni azokat a helyeket ahol magyarokkal találkozhatok, ahol magamhoz hasonló gondolkodású emberekre találok. Így jutottam el a Csemadokba is. Azóta sok idő telt el, a bátortalan fiatalemberből, aki hátul, az ajtónál álldogált, fokozatosan előbbre kerültem, végül az elnökségi asztalhoz, ahonnét azóta beszéd közben, gyűlést vezetve kémlelem az ajtót, hátha belép egy olyan fiatalember, mint egykor én voltam.

A sok szép rendezvény, amelyeken részt vehettem és némelynek szervezésében magam is részt vettem, kárpótol a befektetett időért és energiáért.

Hiszem, az idő igazolni fogja: a kultúra az a fundamentum, amelyre generációk kitartó munkájával fel lehet építeni a szebb, jobb holnapot.

 

Brogyányi Mihály