Állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén

Állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén

Nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén. Az Áder János által adományozott kitüntetéseket Szabó József ideiglenes ügyvivő adta át Juhász Györgynek, a révkomáromi Selye János Egyetem rektorának, Vadkerty Katalin történésznek, valamint Végh László szociológusnak.

Juhász György, Vadkerty Katalin és Végh László

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Vadkerty Katalin tudományos tevékenysége mellett kiemelkedő munkát végzett a Csemadokban is. Tagja volt a Csemadok Központi Bizottságának, a Szövetség elnökségének, aktív tagja a történelmi szakbizottságnak. Gazdaságtörténeti és a csehszlovákiai magyarságot ért megpróbáltatásokat bemutató előadásaival gyakorta volt vendége a Csemadok alapszervezeteinek.

Végh László szociológus a Szövetség különböző szerveiben és intézményeiben látott el feladatokat. Rendezte a Csemadok könyv- és levéltárát. A legnehezebb időben, a Csemadok anyagi támogatása megvonásának éveiben volt a Csemadok főtitkára. Jelentős szerepe van abban, hogy a Szövetség könyv- és levéltára a somorjai Bibliotheca majd a Fórum Intézet kezelésébe került.  Egyik alapítója, majd igazgatója volt a szlovákiai magyar írásbeliséget gyűjtő somorjai intézménynek. Végh László a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át augusztus 20-án.

 

Gratulálunk a kitüntetetteknek a Csemadok tagsága nevében.

 

Képgaléria: Állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén