Európai Polgári Díjban részesül a Csemadok

Európai Polgári Díjban részesül a Csemadok

Az Európai Parlament Kancelláriája 2016. június 1-jén, szerdán döntött arról, hogy kik kapják idén az Európai Unió (EU) tagországaiban a 2016. évi Európai Polgári Díjat (ECP). A 2008-ban alapított Európai Polgári Díjjal olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeket és civil szervezeteket díjaz az Európai Parlament (EP), akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, európai szinten is értékelhető, komoly teljesítményt nyújtottak működési területükön, vagy az EU értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki.

A díjra európai parlamenti képviselők magánszemélyeket és szervezeteket jelölhetnek. A jelöléseket az EP-képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolják, majd az Európai Parlament elnöke vezetésével ülésező brüsszeli zsűri, a Kancellária dönt a díjazottakról.

A 2016.június elsejei döntés értelmében Szlovákiából az öt jelölt közül egyetlen jelöltet ismertek el, mégpedig a Csemadokot.

A Csemadokot az európai kitüntetésre jelölő Csáky Pál szerint, döntésével elkötelezett szlovákiai magyarok generációinak tevékenységét ismerte el az Európai Unió. A díjat decemberben adja majd át Brüsszelben a Csemadok elnökének az Európai Parlament elnöke.

Csáky azt is elmondta, hogy a szlovákiai magyar közösség következő brüsszeli bemutatkozására két hét múlva kerül sor, amikor szlovákiai magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás az Európai Parlament épületében. Úgy véli, Szlovákia európai uniós elnökségének átvétele előtt meg kell mutatnunk magunkat, kultúránk bemutatásával civilizált módon kell jeleznünk, hogy Szlovákia nem csak a szlovákoké.

A szlovákiai magyar közösséget prezentáló rendezvényen a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa is bemutatkozik.