Elhunyt Bauer Győző

Életének 76. évében meghalt Bauer Győző.

Bauer Győző 1942. május 31-én született Érsekújvárban. A Csemadok korábbi elnöke (1991-1996 között állt Szövetésgünk élén) orvos, gyógyszerkutató, tudós és diplomata volt.

Bauer Győzőtől 2018. május 19-én, szombaton 15:00 órakor vesznek végső búcsút a somorjai temetőben.

Emlékét megőrizzük.

Bauer Győző emlékezete

    Nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, amikor a Magyar Kultúra Napja alkalmából egy olyan kiváló tudós és közéleti ember életművét méltathattam, mint dr. Bauer Győző akadémikus, egyetemi tanár.

    Meg kell vallanom, vele kapcsolatban elfogult vagyok, hiszen régóta ismertem őt. Idestova 50 éve már, hogy először találkoztunk, mégpedig Prágában, 1968-ban az Ady Endre Diákkör akkori törzshelyén, az Arco Kávéházban, de meglehet, hogy a menzán, ahová ebédelni járt. A beszélgetés közben derült ki, hogy munkahelye az én prágai kollégiumi szálláshelyemmel szemközt, az Albertov utca túloldalán van, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Gyógyszerkutató Intézetében.

    Számos alkalommal jártam a laboratóriumában, ahol a kandidátusi disszertációjához szükséges vizsgálatokat végezte a papaverin neurofarmakológiai hatásával kapcsolatban. Akkoriban még keveset tudtak az ingerület-átvitel mechanizmusairól, a különböző szinapszisokon végbemenő folyamatokról. Győző ugyan Pozsonyban végezte el az orvosi egyetemet, de a Prágában tanuló magyar diákok természetesnek találták, hogy rendszeresen eljárt közénk és úgy tekintettek rá, mint az AED egyik oszlopos tagjára. Később leendő felesége, Edit is többször megfordult körünkben. Emlékszem az irodalmi színpadunk Dante Isteni Színjátékából készített egy összeállítást. A rendezői teendőket Győző vállalta magára és az előadás olyan jól sikerült, hogy felvetődött a komáromi Jókai Napokon való bemutatása is. Erre végül nem került sor, de mindenképpen nagy büszkeséggel töltötte el a jobbára természettudományos és műszaki szakokra járó diákokat, hogy egy ilyen feladattal is sikerült megbirkózni.

    Győző ott volt a prágai magyar irodalmi szamizdat, a Homokóra indulásánál is, sőt, ő írta a beköszöntőt. Mindezt azért emlegetem, mert sokan hajlamosak szakbarbároknak tekinteni azokat, akik egzakt tudományokkal foglalkoznak. Gyakori beszélgetéseink során azt is megtudtam, hogy nem is volt egyszerű a pályakezdése, hiszen különösebb indoklás nélkül először elutasították az orvosi egyetemre való felvételét. Dolgozott rakodómunkásként a pozsonyi pályaudvaron, tanított is a magyarbéli alapiskolában, de soha sem tett le róla, hogy elvégezze az orvosi egyetemet. Amikor aztán ez sikerült neki, egy ideig szülővárosában, Érsekújvárott dolgozott orvosként, és akkor rádöbbent, hogy a tudományos pálya inkább neki való. Így került végül Prágába, ahol később sikeresen megvédte a kandidátusi disszertációját is.

    Ezt követően Bauer Győző Pozsonyban folytatta kutatómunkáját a Szlovák Tudományos Akadémiai Kísérleti Gyógyszerkutató Intézetében, amelynek néhány év múlva egyik tudományos főmunkatársa, majd pedig 1990–1998 között igazgatója is volt. Pozsonyban idővel újabb tudományos kérdésekkel kezdett el foglalkozni, de ezek is a különböző gyógyszerek és vegyületek neurofiziológiai szerepével, hatásmechanizmusával voltak kapcsolatosak. 1985-ben nyerte el az orvostudomány doktora címet, amelyet A bél adrenerg és nem-adrenerg–nem-kolinerg idegrendszerének élettana című disszertációjának sikeres megvédése után ítéltek neki. Legújabb kutatásai az oxigén-szabadgyökök negatív hatásának az eliminálását célozták.

    Szakmai pályafutását dióhéjban nagyon nehéz lenne összegezni, hiszen alig negyvenöt évesen már a Szlovák Tudományos Akadémia tagja volt, később a Csehszlovák Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta. A szlovákiai magyar tudósok közül az elsők egyikeként lett 1998-ban a Magyar Tudományos Akadémia kültagja. Közben egyetemi tanárrá is kinevezték, és ebben a minőségében gyakran tartott előadásokat a prágai Károly Egyetem Orvosi Karán, Turócszentmártonban és Pozsonyban is. Külföldre is egyre gyakrabban hívták nemzetközi konferenciákra, sőt alkalma nyílt kutatói ösztöndíjjal hosszabb tanulmányutakat is tennie. Járt az akkori Szovjetunióban, Nyugat-Európában és több alkalommal Japánban is, ahol összesen mintegy két évet töltött. Erről akkoriban nekem is mesélt, ezért tudom, hogy sikerült bebizonyítani a japánoknak, hogy még tőlük is fanatikusabb, ha a tudományos kutatómunkáról van szó. Kutató tudósként számos felvidéki és külföldi szakmai társaság tagja, sőt vezető tisztségviselője is volt az elmúlt évtizedekben. 1993–1995-ben a Tudományos Minősítő Állami Bizottság elnöke, és éveken át tagja volt az Állami Akkreditációs Bizottságnak.

    Bauer Győző a szó pozitív értelmében valódi perfekcionista és maximalista volt. Az volt akkor is, amikor a rendszerváltást követően megalakult a Csehszlovákiai Magyar Tudományos Társaság, amely célul tűzte ki, hogy kidolgozza a leendő felvidéki magyar egyetem tervezetét. Azokban az időkben jött létre a Selye János Egyetemért Alapítvány kuratóriuma is, amelyet többekkel ő kezdeményezett. Később ennek az igyekezetnek az eredményeként hívták életre a Szlovákiai Magyar Professzorok Klubját, amely azokat a felvidéki magyar tudósokat tömörítette, akik a különböző szlovákiai felsőoktatási intézményekben egyetemi tanárként tevékenykedtek. Ennek a tömörülésnek éveken át az elnöki tisztét is ellátta.

    A tudományos problémák mellett mindig foglalkoztatták a felvidéki magyarság sorskérdései is. Aligha tévedek, ha ebben pedagógus édesanyja hatását is felfedezni vélem. Bauer Győző Prágából visszatérve Somorján telepedett le, ahol a helyi kulturális életnek is egyik markáns alakja lett. Már Prágában elkötelezte magát a tudományos ismeretterjesztésnek, és ezt a későbbiekben is művelte. Amikor 1991-ben jelöltet kerestek a Csemadok élére, szinte természetes módon esett a választás az ő személyére. Ebben az időben már megkezdődött a magyar kisebbségi intézményrendszer fokozatos anyagi ellehetetlenülése, és Bauer Győző megpróbálta új alapokra helyezni nemcsak a Csemadok irányítását, hanem a felvidéki magyar kultúra finanszírozásának a módját is. Sajnos ehhez nem alakult ki a működőképes társadalmi infrastruktúra, mindenekelőtt az a középosztály hiányzott, amely a fejlett demokráciákban a kulturális és a szellemi élet anyagi támogatója és motorja.

    A közéleti szerepvállalás mellett Győző nem hanyagolta el kutatómunkáját sem. Ez a nagy energiákat felemésztő aktivitás azonban kihatott az egészségére is, és bizony nem kis riadalmat okozott, amikor hírét vettük, hogy kórházba került. Szerencsére akkor sikeresen túltette magát a legnehezebbjén, sőt 2003-ban egy egészen új szerepkört is elvállalt: Szlovákia törökországi nagykövetévé nevezték ki. Hogy miért éppen ide, azt nehéz lenne megválaszolni, ha jól tudom, szíve szerint inkább Japánt választotta volna, ahol már eléggé otthonosan mozgott, hiszen négy alkalommal is hosszabb időt eltöltött a Felkelő Nap Országában. A diplomáciai szolgálat alatt is, ha csak tehette, az addig összegyűlt kutatási eredményeit dolgozta fel.

     Bokros teendői közepette még az unokákra is jutott ideje, a somorjai családi házban mindig nagy volt a jövés-menés.

    Csak a teljesség kedvéért írom ide, hogy tudományos dolgozatainak a száma meghaladta a 300-at, számos szabadalma is volt, és persze a különböző kitüntetések, díjak sem kerülték el, bár ő ezekkel nem sokat törődött. Szülővárosának, Érsekújvárnak a díszpolgára volt, Nagyszombat megye is díszpolgárává választotta. Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, a Magyar Köztársaság elnökének aranyérmét, a Pribina Kereszt II. fokozatát, az SzTA arany-plakettjét, az Arany János-díj Tudományos Kutatásért Életműdíját és még sorolhatnám. A Csemadok Életmű Díj elsősorban a kultúra és a közügyek terén végzett munkájának az elismerése volt, de az ő alkotói pályáját nem lehetett külön szakaszokra bontani, alkatának éppen az volt a lényege, amelyben a tudományos kutatás, az anyanyelvű kultúra művelése és a közéleti szerepvállalás egységbe forrva teljesítette ki az életét.

    Szomorú, hogy ez a termékeny alkotópálya most már végérvényesen lezárult. Bauer Győző halála nem csak szerettei számára fájdalmas és nehezen feldolgozható. Az egész felvidéki magyar közösség, és talán nem túlzás, ha azt mondom: a világ magyarságának is pótolhatatlan vesztesége. Drága barátunk nyugodj békében. Okos és mindig a lényeget megfogalmazó véleményed nélkül nekünk, akik egyre fogyatkozva még itt maradtunk ezután már sokkal nehezebb lesz megvívni azt a küzdelmet, amelyben Te mindig nagy energiával vettél részt és példát mutattál.

Lacza Tihamér