Elhunyt Korintus László

Elhunyt Korintus László

A Csemadokhoz tartozni, tagjának lenni számomra mindig is természetes volt. Annak idején, a rozsnyói tanítóképzőben arra neveltek bennünket, hogy a tanítónak nemcsak az iskolában, hanem a kultúra és népművelés területén is van teendője. Ezért hosszú évekig tartó pedagógusi munkám mellett aktív Csemadok-tagként és több évig a helyi szervezetek elnökeként bekapcsolódtam Dernő és Hárskút, e két kisközség kulturális életébe is. Kórusokat, népdalköröket vezettem, vezetek. A vezetőségi munkából már kiöregedtem, de a közös éneklést, a magyar népdal terjesztését a mai napig fontosnak tartom, és amíg bírom, művelem” – nyilatkozta korábban a Felvidek.ma-nak Korintus László, aki 2017-ben vette át a Csemadok Életmű-díjat, 2021-ben pedig a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést.

2022. augusztus 1-én visszaadta a lelkét a teremtőjének, augusztus 3-án, délután 4 órától búcsúztatják őt a harskúti temetőben.
 
Isten nyugosztalja!