Elhunyt Újváry László

Elhunyt Újváry László

Életének 92. évében elhunyt Újváry László, a Reviczky Társulás egyik alapító tagja s egyben tiszteletbeli elnöke - közölte közösségi oldalán a társulás.

Újváry László a beneši jogfosztás utáni enyhülés idején, 1949-ben kezdte meg a pedagógusi pályafutását. Előbb a garamszentgyörgyi, majd a csatai alapiskola igazgatója lett, a Csemadok elkötelezett vezetője, közösségszervező, színházi rendező, a hatvanas években a Csemadok Országos Elnökségének a tagja. 1968-as magatartásáért a hetvenes évek tisztogatásai során leváltották minden funkciójából. 1973-tól a tanügyben sem tevékenykedhetett tovább. 1973 és 1989 között benzinkutasként dolgozott, belső száműzetésben.

A nyolcvanas években fokozatosan ismét bekapcsolódott a magyar kulturális életbe, emlékezetes színházi rendezései nem csak a lévai kulturális életet, de az egész szlovákiai magyar szellemi életet gazdagították. 1990-ben rehabilitálták, ugyanabban az évben megválasztották a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatójának, ahol 1996-ig nyugdíjba meneteléig tevékenykedett. A közéletben azt követően is részt vett, több tucat előadás rendezője és dramaturgja. Számos irodalmi színpadi összeállítás szerzője. A Garam mente elismert közösségszervezője.

2008-ban az elsők között kapta meg a Csemadok Életmű Díjat.

 

Emlékét megőrizzük.                                                                                                                                                                                                                                                                                                            

2009. január 18-án, a Csemadok Életmű Díj átadásakor

2019-ben a Csemadok alapító tagjai között a 70. évforduló alkalmából tartott ünnepi ülésen

A Juhász Gyula Irodalmi Színpad tagjaival