Főpolgármester Díjban részesült Jégh Izabella

Főpolgármester Díjban részesült Jégh Izabella

A pozsonyi Hviezdoslav Városi Színházban 2019. április 26-án, szombaton este ünnepi műsor keretében adta át négy kitüntetettnek, köztük Jégh Izabellának, a Csemadok Pozsony Városi Választmánya elnökének a Főpolgármester Díját a város első embere, Matúš Vallo.

A méltatásban kiemelték, hogy a kitüntetett - tanítóinak köszönhetően, akik erre az útra rávezették - iskolás korától kezdve részt vesz a városrész, Pozsonypüspöki kulturális életében. Az iskolai kórustól, színjátszóktól már egyenes út vezetett a Csemadokba. Volt az alapszervezet elnöke, a városi választmány titkára, 2014-től pedig elnöke.

Társadalmi szerepvállalásai közül megemlíthetjük, hogy 1976-tól képviselője a pozsonypüspöki önkormányzatnak, két választási időszakon át pedig a fővárosi közgyűlésben képviselte a városrészt.

A kitüntetett rövid beszédben köszönte meg az elismerést, kiemelve, hogy a valaha háromnyelvű Pozsonyban milyen jelentős munkát végez a Csemadok. Megköszönte, hogy a főpolgármester a rendezvények közül kettőnek, a Szent László Emlékünnepségnek és a Csemadok 70. évfordulója alkalmából szervezett városi ünnepségnek a fővédnökségét is vállalta.

Jégh Izabella megérdemelt elismeréséhez kollégái és a Csemadok tagság névében is gratulálunk.