Hetven éve járja a kultúra útját a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete

Hetven éve járja a kultúra útját a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete

Műsorral egybekötött ünnepi üléssel emlékeztek 2020. szeptember 12-én a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete megalakulásának 70. évfordulójára. 

Az alapszervezet 1950 óta megszakítás nélkül fejti ki tevékenységét. Az első ötven évet az „Elindultunk 1950-ben” című kiadványban foglalták össze, most  ennek folytatásaként az elmúlt húsz évet összefoglaló kiadványa Hetven éve úton a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete címet kapta.

Az alapszervezet még élő 5 alapító tagja közül ketten, Csókáné Weisz Irma és Mesterné Beutelschmidt Mária jelen is voltak és és elmondták, hogy amig egészségi állapotuk engedi, addig mindig jelen lesznek a rendezvényeken. A további három tag - Falb Miklós, Lengyel Rozália és Szász Miklós helyett hozzátartozóik vették át Pék Zoltán polgármestertől a névre szóló emlékplakettet és az alapszervezet elnökétől, Nagy Elzától az emlékkönyvet.

Az alapító tagok mellett 5 alap és középiskolás fiatalnak adtak át IFI-CSEMADOK kártyát. Ők mindnyájan olyan családból származnak, ahol felmenőik is aktív részesei, sőt alapítói voltak a szervezetnek, szüleik, nagyszüleik most is kiveszik részüket annak tevékenységéből.

Csóka Karolin, Maurský Máté, Maurszkí Márk, Prikler Petra és Španko Eszter Hanna, akik Pozsonypüspökiben az első névre szóló IFI-CSEMADOK kártya tulajdonosok, az est folyamán bőven kivették részüket a szervezési munkából.

Az alapszervezet e kerek évforduló kapcsán másod ízben adta át a Csemadok tiszteletbeli tagja címet. Bár a megszorító intézkedések lehetetlenné tették, hogy Dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt elnöke jelen legyen a rendezvényen, bízunk benne, hogy egy más időpontban szerét ejthetjük az átadásnak. Hozzánk intézett levelét felolvastuk.

Jelen volt a Csemadok országos elnöke, Bárdos Gyula, aki beszédében méltatta szervezetünk és vezetőinek munkáját. Hasonló volt a Magyar Nagykövetség képviseletében jelen lévő Venyercsan Pál, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójának és Pék Zoltán polgármesternek a köszöntője is, aki az alapszervezetnek a jubileum alkalmából egy nagyobb méretű emléktárgyat adott át.

Az ünnepi ülés hivatalos része a Himnusz eléneklésével és az iskolások műsorával kezdődött, majd a Szózat eléneklésével zárult. A vacsora után Kosári Judit, Kosár Szabolcs és Kosár Józsa Janka, valamint Vontszemű Tamás zenekara szórakoztatta a közönséget.

 

Jégh Izabella az alapszervezet alelnöke