147 - Hrubík Béla, a Csemadok Országos Elnökségének tagja (937)

Amikor úgy nyolcéves koromban először pendítettem meg az édesapámtól kapott citerámnak a húrjait, tudtam, éreztem, hogy ez az egyetlen kis mozdulat az első hanggal, végigkísér az egész életemen. Később néptáncosként, amatőr színészként, versmondóként csak erősödött ez az érzés bennem. Nem volt kiút. Magával ragadott a kultúra egyszerűsége és szépsége. Annyi barátot, élményt, csodálatos percet szereztem magamnak, és talán azoknak is akik figyeltek rám, hogy két életre is elég lenne.

Amikor azt kérdezik Tőlem, hogy mit jelent nekem a Csemadok, azt mondom mindent, az életemet, a szüleim életét, azt a kultúrát, amit megtapasztalni csak átélve, benne élve, égve lehet. Nem volt egyetlen perc sem az életemben amikor unatkoztam volna, miközben ízlelgettem a magyar nyelv, a dalok, a táncok szépségét. Végigjártam minden utat, amely az első fellépés élményétől, a felelősségteljes döntések meghozataláig vezetett. Szereplőként és vezetőként is egyet éreztem, ez egy nagy család, ahol mindenki felelős mindenkiért. Aki meglátta valaha az előadott műsor utáni örömet egy-egy szereplő szemében, mindent meglátott. Azt a sorsot, mely szolgálatra késztetett minket, a hazától elszakított, de saját tájhazát teremteni tudó és akaró közösséget.

Egész életünk döntések halmaza. Akinek felelőssége van megőrizni az anyanyelvet, az ősök örökségét, annak felelőssége van a közössége iránt is. Hiszem, hogy a Csemadok tagok ilyen emberek, s ahogyan az elmúlt több mint hatvan évben, úgy most is tudják hol a szívük és az eszük, mert nem lehet a hazát, a nemzetet, a szülőföldet egyszerre szolgálni és egyszerre elárulni is. Erre a Csemadokos képtelen, legalább is az, aki hittel teszi a dolgát és tudja, hogy hol a helye a világban. Én ebben akarok, csak ebben tudok hinni!

Hrubík Béla, a Csemadok volt országos elnöke