Így kezdődött

Így kezdődött

 

 

 

Így kezdődött


 

A múlt kutatói tudják, hogy minden történelmi esemény feltárása során a kezdet szálainak felderítése a legnehezebb. Mik voltak az indítékok, mikor, hol kezdődtek az események? Ezek a legizgalmasabb kérdések. A szlovákiai magyarság háború utáni életének kulcsfontosságú dátuma: 1948. Ami előtte történt, az még a háborúhoz tartozik. Mit hozott számunkra a „jégtörő február”? Nem csupán állampolgári jogaink visszaállítását, egyetlen napilapot, az Új Szót és a Csemadokot. Voltak más kapaszkodók is. Erről különben Szabó Rezső könyvének egyik, most nyilvánosságra került dokumentuma is tanúskodik. Az úgynevezett Magyar Bizottság, amely a pártközpontban alakult, javasolja (243-244. p.), hogy a Csemadokon kívül más szervezetek, illetve szerveződések is alakuljanak. Tények bizonyítják, hogy e javaslatok, bizonyos módosulással meg is valósultak.

Így jött létre többek között az Ifjúsági Szövetség szlovákiai központjában a magyar osztály, amely a magyar falvak ifjúsági szervezeteit irányította. Hasonló tevékenység indult a nőszövetségben, sőt a szakszervezetekben is. Amikor e sorok írója (Szőke József) 1950-ben Magyarországról hazatért, ahol több száz felvidéki diáktársával tanult*, az ifjúsági mozgalom magyar osztályán már pezsgő életre talált, amelybe maga is bekapcsolódott. A szervezői munkán kívül lapokat szerkesztettünk (Alkotó Ifjúság, Ifjúsági Szemle – ez utóbbi az Új Szó ifjúsági mellékleteként jelent meg), könyveket, műsorfüzeteket adtunk ki. Csupán megemlítem, hogy a Csemadok első folyóirata, a Fáklya (1951) egy évvel később, jelent meg, mint az Alkotó Ifjúság. Itt ismerkedtem meg Szűcs Bélával (ő Miskolcról tért haza), Szántó Györggyel, Zsilka Lászlóval, ide került később Dobos László, Tolvaj Bertalan (mindketten Sárospatakon tanultak), Major Ágoston, Sziegl Ferenc, hogy csupán a legismertebbeket említsem. Főnökünk Száraz József, a spanyol polgárháború veteránja volt, akit később a Slánsky-per nyomán váltottak le. A Szűcs Béla szerkesztette Alkotó lfjúság ide vonzotta a fiatal tollforgatókat, akik sajátjuknak tekintették a lapot. Belőlük formálódott a Kezdő Írók Köre, amely alapozójává vált a Szlovák Írószövetséghez kapcsolódó Magyar írók Tagozatának.

Szőke József:  Történelem és történések (Reflexiók  A Csemadok és a prágai tavasz című könyv kapcsán)

*A második világháború után több száz felvidéki fiatal tanult Magyarországon, mivel a Beneš-dekrétumok alapján a magyar iskolákat bezárták. A diákok többsége a két állam kormányának titkos megállapodását követően 1950 nyarán tért haza, és fontos szerepet játszott iskolarendszerünk megteremtésében, kulturális életünk kibontakozásában. Róluk eddig csupán a szépirodalmunk vallott.

A Magyar Bizottság - I. rész

Szóljunk most akkor a Magyar Bizottságról. Ennek megalakítására 1948. november 12-én került sor. A bizottság elnöke Daniel Okáli lett, tagjai pedig a két háború közötti  csehszlovákiai kommunisták közül kerültek ki: Lőrincz Gyula, Kugler János, Rabay Ferenc, Major István. A bizottság titkára Fábry István lett. A bizottság első ülésén, november 19-én már szóba került egy magyar kulturális szervezet létrehozása is. A legfőbb feladat azonban egy magyar nyelvű lap elindítása volt. Említést érdemel, hogy a lap felülről kijelölt irányvonalával egyetérteni nem tudó Fábry Zoltán nem vállalta el a szerkesztői tisztséget. A bizottság a magyar kultúrszervezettel foglalkozó anyagát december 20-án terjesztette a szlovák pártvezetés elé. A javaslat része volt az is, hogy a nőszövetségen és az ifjúsági szövetségen belül is létesíteni kell magyar csoportokat. A magyar kultúrszervezet létrehozásával az volt a cél, hogy a várhatóan előbb- utóbb ismét megjelenő kulturális munka iránti igény után erőre kapó helyi kezdeményezéseket a felsőbb szervek által kiásott mederbe tereljék.

Itt kell megjegyezni, hogy a 47-48-as években a háború utáni fagyos légkör oldódásával a magyarországi vezetés is egyre inkább hangoztatta a csehszlovákiai magyarság helyzetének megoldását, ennek részeként az itteni magyarok szervezetekben való tömörülésének a lehetőségét is. És ismét meg kell említeni, hogy a megalakult Csehszlovákiában a lakosság kulturális igényeit a FEMKE (Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, 1883) keretein belül, majd később a SZEMKE (Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület, 1925) keretében elégíthette ki. Tehát várható és előre látható volt, hogy az igény előbb-utóbb konkrét munkában válik valóra, jobb tehát ennek elébe menni.

Pathó Károly így írta le az akkor történteket:

A kulturális szövetség létrehozását, két figyelmet érdemlő jel is megelőzte. Egyik, hogy az alakuló közgyűlés összehívására kitűzött időpont 1949. február 26-ról, 1949. március 5-ére tolódott el, és nem a pozsonyi Redutban, hanem a Belügyi Megbízotti Hivatal hangversenytermében tartatott meg. Nem az eredetileg e posztra kiszemelt Fábry Zoltán, hanem a nála jóval lojálisabbnak vélt – Budapestről pártmunkára hazahívott –, Lőrincz Gyula elnökletével. E posztra számításba jött személyek között szerepelt még az első köztársaság közismert, a szegényparasztság és a proletárság körében népszerű magyar munkásvezér, a kommunista szenátor, Major István is, csakhogy ő pártja vezetőinek tanácsára, 1945-ben reszlovakizált, s éppen ezért a leendő magyar szervezetnek tagja sem lehetett, nem pedig elnöke. Az alakuló gyűlésre mintegy kétszáz, többségében munkásmozgalmi (volt kommunista) személyt hívtak meg.

(A Csemadok megalakulásáról beszámoló pozsonyi magyar konzuli jelentések szerint Fábry Zoltán az egyesület kijelölt vezetőségének összetétele, s minden bizonnyal jövőbeli függetlenségének megkérdőjelezhető volta és érdekvédelmi szerepvállalásának lehetetlenné tétele miatt utasította vissza az elnöki megbízatást. Major István azért nem vállalhatta el az ügyvezető elnöki tisztséget, mivel 1946−ban reszlovakizált, a szlovák párt− és állami szervek pedig az egyesület fennállásának első évében határozottan ellenezték még a reszlovakizáltak egyszerű Csemadok−tagságának lehetővé tételét is. Popély Árpád)

Az alakuló közgyűlés (1949)

Az új szervezet neve Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, Csemadok (akkori rövidítés szerint CSEMADOK) lett. Az elnevezés egy visszaemlékező szerint Lőrincz Gyulától eredt. „Megalakulásával a második világháború utáni csehszlovákiai magyar (köz)művelődés és művészeti élet egyik sokféle elemből összetevődő, monstruózus és egyedi tartópillére lett, melyhez hasonló mértékű és szervezettségű, hasonlóképpen kiterjedt feladatkörű formációt sem Magyarországon, sem az utódállamok magyarságának 1945 utáni életében nem találhatunk.”

Mint második figyelemkeltő jelet Ondrej Pavlík, tájékoztatási megbízottnak a Csemadok alakuló közgyűlésén elhangzott beszéde jelentette. Belőle a legfontosabbak. „Közös feladatunk küzdeni a nemzetiségi előítéletek ellen. (…) Nagy hiba lenne, ha valaki azt gondolná, hogy ez a kultúregyesület a csehszlovákiai magyar lakosság érdekeinek valamilyen védelmezője lesz. (…) Csehszlovákiában a magyar nemzetiségű polgároknak ugyanúgy, mint a cseh és szlovák polgároknak, egy dologban kell látniuk fő feladatukat: hozzájárulni népi demokráciánk felépítéséhez, és meggyorsítani a szocializmushoz vezető fejlődést. (…) A magyar nemzetiségnek megvannak ugyanazon politikai és tömegszervezetei, mint a cseh és a szlovák dolgozóknak. Ezeknek funkcióját semmilyen módon nem helyettesítheti a ma megalakuló kultúregyesület. És ha valaki ilyen értelemben akarná értelmezni feladatait, akkor mindjárt az elején meg kell mondanunk, hogy a nacionalizmus sodrába került, hogy ezt az egyesületet nem az egység megteremtésére, hanem azoknak a réseknek a szélesítésére akarja felhasználni, melyek a magyar dolgozók és Csehszlovákia többnemzetiségű dolgozóinak együttműködésében léteznek. (…) A kultúregyesületnek feladata lesz, hogy segítsen a kommunista pártnak és minden tömegszervezetnek minél gyorsabban megszüntetni a Dél-Szlovákiában mindmáig létező szlovákellenes elfogultságot.”.

Az új egyesület azonban, minden felső elképzelés és intelem ellenére sem lett – s talán nem is lehetett – más, mint az alapvető emberi és állampolgári jogaikat és anyanyelvüket frissiben visszakapott; a szervezkedés lehetőségéhez, lapokhoz, iskolákhoz, intézményekhez jutó csehszlovákiai magyarok önmagukhoz való visszatalálásának eszköze és fóruma.

Összeállította: Görföl Jenő

Felhasznált irodalom: Szőke József, Történelem és történések

Csicsay Alajos: Mérföldkövek ködben

Popély Árpád: Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez Beszélgetések Sidó Zoltánnal és Szabó Rezsővel

A Magyar Bizottság - II. rész

A Magyar Bizottság az egyesület (a Csemadok) 24 fős központi választmánya és 5 fős ellenőrző bizottsága tagjainak kiválasztásával Fábry Istvánt, alakuló közgyűlése küldötteinek kiválasztásával Rabay Ferencet, az alakuló közgyűlés és előkészítő bizottsága megszervezésével Kugler Jánost, a kultúregyesület Új Szóban és a rádióban való népszerűsítésének biztosításával Lőrincz Gyulát bízta meg.

A bizottság a kultúregyesület előkészületi munkálatainak elvégzésére 10 napos határidőt állapított meg, az alakuló közgyűlés időpontját pedig február elejére irányozta elő. Egyik időpontot sem sikerült azonban betartani. A szlovák párt- és állami szervek ugyanis az egyesület előkészítő bizottságának, az alakuló közgyűlés küldötteinek és vezetőségének kiválasztásánál éberen ügyeltek arra, nehogy az egyesület a reszlovakizáltakra is kiterjessze munkásságát, s nehogy olyan személyek kerüljenek az élére, akik azt a kulturális tevékenység mellett netán érdekképviseleti munkát is kifejtő szervezetté alakítanák. Az egyesület előkészítő bizottságából a Magyar Bizottság szlovák tagjai törölték több ismert és befolyással bíró régi magyar kommunista nevét, az alakuló közgyűlés küldötteiként pedig csakis a járási pártbizottságok által kijelölt, nem reszlovakizált magyarok jöhettek számításba, akik névsorát ráadásul az illetékes járási párttitkárnak, majd pedig az SZLKP KB káderosztályának is jóvá kellett hagynia. (Ez a „jó“ szokásuk sokáig megmaradt. A küldötteket ugyan nem, de a központi bizottság tagjait a pártbizottság illetékes osztálya szinte a rendszerváltásig ellenőrizte.)

Magyar Bizottság az alakuló közgyűlés idejét kétszeri módosítás után végül március 5−re helyezte át. Az alakuló közgyűlés pontos programjának, a meghívandó küldöttek névsorának, valamint a megválasztandó központi vezetőség személyi összetételének véglegesítésére, az SZLKP KB káderosztályának jóváhagyását követően, a Magyar Bizottság 1949. március 2−i ülésén került sor.

A Magyar Bizottság Major István, Lőrincz Gyula, Rabay Ferenc és Daniel Okáli összetételű négyfős küldöttsége az SZLKP KB Szerve− ző Titkárságán egyeztette az alakuló közgyűlés részleteit és az azon megválasztandó vezetőség személyi összetételét.

A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete, a Csemadok élén álló központi vezetőség elnökévé az eredetileg e posztra felkért Fábry Zoltán helyett Lőrincz Gyulát, alelnökévé Kugler János mellett Egri Viktort, a központi titkár helyettesévé a Magyar Bizottság által javasolt Kertész Kálmán, ill. a Szervező Titkárság által jóváhagyott Fábry István helyett végül Wetzler Dórát választották. Az ügyvezető elnöki posztot betöltetlenül hagyták. Az utolsó pillanatban bekövetkezett személyi változások okairól csupán részleges információkkal rendelkezünk. A Csemadok megalakulásáról beszámoló pozsonyi magyar konzuli jelentések szerint Fábry Zoltán az egyesület kijelölt vezetőségének összetétele, s minden bizonnyal jövőbeli függetlenségének megkérdőjelezhető volta és érdekvédelmi szerepvállalásának lehetetlenné tétele miatt utasította vissza az elnöki megbízatást. Major István azért nem vállalhatta el az ügyvezető elnöki tisztséget, mivel 1946−ban reszlovakizált.

Miután Viliam Široký, az SZLKP elnöke a Csemadok alakuló közgyűlése előtt hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület alapszabályából kimaradjon a reszlovakizáltak tagságát tiltó szövegrész, a közgyűlés a vitatott szövegrész nélkül hagyta jóvá az alapszabályt. A kérdés azonban ezzel még korántsem zárult le, s az egyesület alapszabályának jóváhagyása elhúzódott.

Daniel Okáli vezette Belügyi Megbízotti Hivatal 1949. május 19−én Lőrincz Gyulához intézett levelében többek között éppen a reszlovakizáltak Csemadok-tagságát kizáró részek elhagyása miatt utasította vissza az egyesület alakuló közgyűlésén elfogadott alapszabály jóváhagyását, amit végül csupán június 15−én, Viliam Široký ismételt közbeavatkozása után volt hajlandó megtenni. A Viliam Široký és Lőrincz Gyula által véglegesített alapszabály a reszlovakizáltak Csemadok-tagságát már nem szabályozta, a több mint egy éven keresztül húzódó vitát pedig végül az SZLKP KB Elnökségének 1950. január 6−i határozata zárta le, amely kimondta, hogy minden csehszlovák állampolgár tagja lehet a Csemadoknak.

A szlovák párt- és állami vezetés a Csemadok tevékenységét igyekezett kezdettől fogva a kulturális életre korlátozni, s éberen ügyelt arra, nehogy az egyesület esetleg érdekvédelmi tevékenységet is kifejtő szervezetté váljon. A Csemadok ennek ellenére hamarosan a magyarlakta régió legnépesebb és legbefolyásosabb társadalmi szervezetévé vált, amelyben a magyar lakosság egészen az 1989-es rendszerváltásig hajlamos volt nem csak kultúregyesületet, hanem érdekképviseleti szerepet is látni.

Szabó Rezső és Pathó Károly

Pathó Károly visszaemlékezéseiből:

1951-ben engem is besoroltak (az első magyar nyelvű) hat hónapos tanfolyamra. Ezt követően láttam neki a CSEMADOK járási titkárságai kiépítésének.

Kezdetben a (cseh/szlovák) funkcionáriusok nem láttak veszélyt a CSEMADOK-ban. Azt hitték, tagságát kielégíti a színjátszás, a tánc, az énekkarokban való szereplés, csak akkor döbbentek rá, hogy számukra valami nemkívánatos dolog történt, amikor észrevették, hogy a mezőgazdasági termelést mindenütt magyarok irányítják Dél-Szlovákiában, a helyi nemzeti bizottságok elnökei és titkárai magyarok, akik a CSEMADOK által kerültek pozícióba.

Miután sikerült kiépítenünk a járási titkárságok hálózatát, négy kerületben: Pozsonyban, Nyitrán, Besztercebányán (losonci székhellyel) és Kassán kerületi titkárságokat hoztunk létre. A szerkezet felépült.

Csemadok-vándorzászló - Losonc (50-es évek)

Ami örömmel töltött el bennünket, párthatározat alapján 1952 júliusában a Megbízottak Testülete (nem hivatalosan a szlovák kormány) Szlovákia magyarlakta területeire vonatkozóan elfogadta a kétnyelvűségről szóló rendeletet. Újra megnyíltak a két háború között kitűnően működő népkönyvtárak a magyar településeken is. Komáromban visszahelyezhettük régi helyére Jókai Mór szobrát. Megindult a magyar könyvkiadás, megszerveztük a Magyar Könyvbarátok Körét.

II. Országos Közgyűlés (1951)

Már 1951-ben a CSEMADOK saját kulturális lapot indított Fáklya címen, majd sorra jelentek meg a többi magyar lapok nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek, illetve az ifjúság számára is. Igaz, ezeknek mind más-más lapgazdája lett, ám a szerkesztők többsége szorosan kötődött kulturális szervezetünkhez. Hogy a fent felsoroltak megvalósításáért ki mit tett, megtalálható az erre vonatkozó szakirodalomban.

A hivatásos magyar színjátszás megindítására már 1950 őszén történt kezdeményezés Pozsonyban a szlovák Állami Faluszínház keretében, de végül sikerült elérnünk, hogy Komáromban önálló színtársulatunk alakuljon, ami 1952. október 1-jével kezdte meg működését. Lőrincz Gyula Fellegit győzte meg, hogy legyen a színház igazgatója, és helyette Losoncról felhozta vezető titkárnak Varga Jánost.

Lőrincz Gyuláról is el kell mondanom valamit. Köztudott, hogy festőművész volt, Diószegen született, a dunaszerdahelyi gimnáziumban érettségizett, szlovák és magyar mesterektől tanult festeni, de a képzőművészeti tanulmányait Budapesten fejezte be, ott is élt hosszabb ideig, azonban 1946-ban visszajött Pozsonyba. Nem fedi a valóságot, hogy pártmunkára hívták volna őt haza, hiszen a jogfosztottság éveiben a magyar kommunistáktól is meg akartak szabadulni, arra bíztatva őket, hogy önként menjenek át Magyarországra segíteni az ottani elvtársaiknak. Többségük maradt a szülőföldjén, köztük Lőrincz Gyula is. Az viszont tény, hogy hamar felkarolták őt. Ő lett az Új Szó főszerkesztője, a CSEMADOK országos elnöke, kisebb megszakítással 1968-ban, egészen haláláig, s mondhatnánk, hivatalból a csehszlovák parlament egyetlen befolyásos magyar képviselője. S mindebből kifolyólag a magyar káderpolitika kizárólagos irányítója.