Bár kulturális szervezet vagyunk, nem dughatjuk homokba fejünket, amikor a következő napok, hetek jövőnkről dönthetnek. Csemadokosként elemi érdekünk, hogy a pozsonyi törvényhozásban olyan személyek döntsenek rólunk (is), akik értünk döntenek.
Ki az, aki értünk dönt? Nyilván olyan politikai erő képviselői, akik számára a nemzeti kultúra, anyanyelv, művelődés, hagyományőrzés mondanak valamit. Akik úgy érzik, hogy minden nemzetnek, annak is, amely számbeli kisebbségben él, joga, hogy használja anyanyelvét, kellő támogatást kapjon kultúrájára és iskoláira, gyarapodjon a közössége, ne érezze másodrendűnek magát saját szülőföldjén. Ráadásul, az sem elvetendő, ha ez a politikai erő valóban erőt képvisel, számban, személyben, jellemben.
A jogérvényesítéshez politikai erő szükségeltetik. A jogérvényesítés törvényekkel és azok végrehajtásával történik. A jogérvényesítés feltétele a jó törvény. A jogérvényesítés módja a törvényhozásban való részvétel. Esetünkben magyar ajkú és lelkű emberek által, magyar politikai erő által.
Az idei parlamenti választások jelöltjei között megtalálhatóak, a sorainkban önzetlenül tevékenykedő, rendezvényeinket nemcsak kampány idején látogató, gyakran meg is szervező, a mindennapi életünk problémáit felvállaló egyének, egyéniségek, közöttük országos elnökünk, volt országos elnökünk, ifjúságért felelős elnökségi tagunk, területi választmányaink tagjai, alapszervezeti elnökeink is. Így számunkra egyszerű a választás, hiszen ők azok, akik bármikor megkérdezhetők, számon kérhetők voltak és lesznek is.
Ne felejtsük, a múltban egy rövidke ideig még azzal is hízeleghettünk magunknak, hogy állampolgárként, magyarként beleszólásunk volt az országos ügyekbe. Most csak rajtunk múlik, hogy eredményeket is elérjünk! Kérjük, tagjainkat azokat válasszák, akik tevékenyen végzik munkájukat, akik itt vannak sorainkban, hogy ismét beleszólhassunk az ország ügyeibe, hogy ott legyünk a döntéshozatalnál, hogy nélkülünk, ne döntsenek rólunk.
Kérjük, szavazzanak a Szövetség párt listájára, támogassák a Csemadok-tagokat. Éljünk a lehetőséggel, juttassunk magyar képviselőket a pozsonyi parlamentbe szeptember 30-án.
A Csemadok Országos Elnöksége
Szenc, 2023. szeptember 12.