Magyar állami kitüntetéseket adtak át - Fekete Márta is a díjazottak között

Magyar állami kitüntetéseket adtak át - Fekete Márta is a díjazottak között

A nemzeti ünnep alkalmából Magyarország köztársasági elnöke ismert felvidéki személyiségeket díjazott. Pozsonyban augusztus 19-én Magyarország Pozsonyi Nagykövetségén adták át a magyar állami kitüntetéseket. Pető Tibor nagykövet beszédében kiemelte: nemcsak az eddigi munkájuk elismerése ez, hanem ösztönzés arra is, hogy folytassák a magyar közösségért végzett nemes munkát.

Wirth Jenő, Kassai Gyula, Fekete Márta, Nevizánszky Gábor és Pető Tibor nagykövet (Fotó: Neszméri Tünde)

Az ünnepi díjátadó az államalapítás napjához kapcsolódik, az ünnepség a magyar himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete mondott köszöntőt. Kitért arra: augusztus 20-a azt is jelenti a magyarság szempontjából, hogy itt vagyunk a Kárpát-medencében, és bíznunk kell benne, hogy itt is maradunk. 15 millió magyar él a nagyvilágban, a mostani ünnepet, Szent István emléknapját mindenütt megtartják, ünnep ez a magyar emberek számára politikai nézetektől függetlenül.

Augusztus 20-a értékeket közvetít, ami az értékek vesztette világban nagyon fontos, számunkra az István király által megfogalmazott intelmek ma is aktuálisak, fontosak.

Pető Tibor elmondta: azok kapnak elismerést az államünnep alkalmából, akik sokat tettek a felvidéki magyarságért, kiemelkedőt teljesítettek. Azért kapnak kitüntetést, mert hálával tartozunk nekik a munkájukért. A kitüntetettekre ez további felelősséget is ró, ezért kérjük őket, folytassák munkájukat, rajtuk keresztül pedig üzenni kíván az anyaország a felvidéki magyaroknak, hogy maradjanak meg magyarnak.

Fekete Márta, a Csemadok Szenci Területi Választmányának titkára, a felvidéki magyarság identitásának és kultúrájának megőrzéséhez hozzájáruló több évtizedes munkájának elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Fekete Márta a kitüntetés átvétele után elmondta, amikor megtudta, hogy kitüntetik, meghatódott. Régóta dolgozik a magyar kultúráért, de amíg ereje engedi, folytatja a munkát a Szenci járásban, amely már szórványvidék, ahol azonban a Csemadok-alapszervezetek kitűnő munkát végeznek.

Kassai Gyula, a Lévai Református Egyházközség lelkésze a felvidéki magyarság indentitásának megőrzése, valamint a lévai református közösség hitéletének erősítése érdekében végzett több évtizedes munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Kassai Gyula az elismerés átvétele után köszönetet mondott, elmondta, sose feledjük, Isten velünk van, ő egész munkája során ezt érezte. Az utóbbi években egész Kárpát-medence magyarsága mellettünk áll, s a közösség megtartó erővel bír számára.

Wirth Jenő, a Reviczky Társulás tiszteletbeli elnöke a lévai magyar közösség megmaradása, illetve kultúrájának ápolása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A tiszteletbeli elnök köszönő beszédében elmondta: hat évvel ezelőtt néhai Újváry László kapott elismerést, nagy megtiszteltetés, hogy a lévai magyar közösségre odafigyelnek a nagykövetségen és Magyarországon egyaránt. Wirth Jenő számára motiváló a kitüntetés.

 

Nevizánszky Gábor régész, a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa a szlovákiai magyar régészeti emlékek kutatása, feltárása és közreadása érdekében végzett kimagasló tevékenységéért Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. A régész beszédében köszönetet mondott a kitüntetésért, 50 éve dolgozik régészként, főleg az őskorral foglalkozott, de amikor az ideje engedte, a honfoglalás kori emlékeket is kutatta. Több tudományos cikk és monográfia szerzője, ezek nagy része a honfoglalás kori emlékekkel és István király korával foglalkozik.

Az ünnepség a Szózat közös eléneklésével ért véget.

Neszméri Tünde (Felvidék.ma)