Meghalt Nagy János

Meghalt Nagy János

Életének 86. évében, hosszan tartó betegség után március 18-án elhunyt Nagy János szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia Tagja. Nagy János Szövetségünkben is aktív munkát fejtett ki, egy időben tagja volt a Csemadok Központi Bizottságának is.

Alkotásait számos egyéni kiállításon láthatta a közönség. Köztéri szobrai többek között Komáromban (Elsős, Család, Szökőkút), Párkányban (Anyaság), Gútán (Árvízi emlékmű), Dunaszerdahelyen (Mártíremlékmű), a Hortobágyon (Memento), Galántán (Kodály Zoltán), Léván (Nagymama), Füleken (Gitáros nő), Budapesten (Esterházy János), Kisszebenben (Csontváry-emléktábla), Ipolybalogon (Sírbatétel), Köbölkúton (Levétel a keresztről), Szencen (Szenci Molnár Albert), Hetényben (Széchenyi István) és Búcson (Bulcsú vezér) állnak.

2000-ben Esztergomban állították fel IV. Béla király domborművét, 2004-ben Révkomáromban az Aradi vértanúk emlékművét, 2018-ban pedig Komáromban Egressy Béni szobrát. II. világháborús emlékművei Ipolyszakállason, Ipolybalogon, Nagycétényben és Málason láthatóak. 2015-ben Martonvásáron adták át Beethoven és a halhatatlan kedves című szobrát.

 

Emlékét megőrizzük.