Monográfiasorozattal ajándékozták meg a 70 éves Csemadokot

Monográfiasorozattal ajándékozták meg a 70 éves Csemadokot

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége 2019. április 15-én köszöntötte a Csemadok országos tisztségviselőit, járási elnökeit, titkárait a Szövetség megalakulásának 70. évfordulója kapcsán.

Az ünnepélyes fogadás keretein belül Pető Tibor nagykövet úr átadta Bárdos Gyulának, a Csemadok országos elnökének a nagykövetség köszönőlevelét és Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című monográfiájának mintapéldányát, melyből összesen 70 példányt ajándékoztak a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetségnek.

Szabolcs Attila, a Miniszterelnökég Nemzetpolitikai Államtitkárságának munkatársa az 1904-ben kiadott pozsonyi vármegyéket összeíró sorozatról beszélt, melyhez Pálffy István írta az előszót. Amint azt elmondta, a könyv újranyomtatása annak is mutatója, ismét tudunk egységes nemzetként gondolkodni a Kárpát-medencében.

Bárdos Gyula továbbra is bíztatni szeretne mindenkit, hogy folytassa a munkát a Csemadokban. Rámutatott: egyéni és kollektív felelősségünk is, hogy az utánunk jövő generációknak is át tudjuk adni a kultúránkat képviselő fáklyát.

 

Pap Boglárka