Széchenyi-díjban részesült Szakály Sándor

Széchenyi-díjban részesült Szakály Sándor

2021. március 15-én Széchenyi-díjjal ismerték el Szakály Sándor szakmai munkáját.

 

Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója egyben a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára.

Munkássága jól ismert nálunk is. Kiterjedt felvidéki kapcsolatai révén gyakran fordul meg a Csemadok országos, regionális és helyi rendezvényein is. Tartott már előadást a pozsonyi március 15-iki ünnepségen, a nemzeti összetartozás napján Éberhardon, az aradi vértanúk emléknapján és a Szenczi Molnár Albert Napokon, a helytörténészek találkozóján Udvardon és a deáki Szent István Király Emlékünnepségen.

2015. október 6-án, Szencen a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójaként szerződést írt alá Bárdos Gyula Csemadok-elnökkel a két szervezet egüttműködéséről. Ennek köszönhetően az intézet munkatársai már számtalan esetben tartottak előadást a Csemadok rendezvényein.

Kitüntetése alkalmából a Csemadok tagsága nevében Bárdos Gyula és Görföl Jenő gratulált a nálunk is ismert történésznek.