Szent István-díjban részesült a 70 éves Csemadok

Szent István-díjban részesült a 70 éves Csemadok

Dr. Prokop Mária adta át a Csemadoknak a Szent István-díjat. A Szövetség munkáját, kiemelve néhány, a szlovákiai magyarság érdekei melletti kemény, elvhű kiállást, Duray Miklós méltatta.

A 2019-ban tizenhetedik alkalommal átadott Szent István-díjat jelképező szobor Melocco Miklós alkotása; a királyt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli nemzete előtt. A díjazottakat minden évben közvélemény-kutatás és internetes szavazás után választja ki az alapítvány kuratóriuma.

A Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal, a Körzeti Televízió Esztergom vezetője 2001-ben hozta létre az összmagyarság kulturális életének segítésére, a kulturális örökség védelmére.

A díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van Nemeskürty István, Makovecz Imre, a Püski házaspár, Tőkés László, Kallós Zoltán és Duray Miklós is.